Új életre kel a miskolci Korona Szálló a TSPC Group terveinek köszönhetően
A TSPC tervei szerint valósul meg az MCC Miskolc Korona Szálló felújítása és bővítése, melynek köszönhetően egy innovatív tehetséggondozó központ jön létre, rendezvénytérrel, oktatórészleggel, diákszállóval és vendéglátó egységgel.
A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány 2021-ben vásárolta meg az egykori Korona szálló műemléki épületegyüttesét. Az épület 1894-ben nyitott és nagy szerepe volt Miskolc városának vendéglátásában és idegenforgalmában, ám 1987-ben bezárták. Az erősen elhanyagolt állapotú, országos jelentőségű, műemlékvédelem alatt álló épület korszerűsítésére most először kerül sor.
A meglévő műemléki épület felújításának tervezése során lényeges szempont volt, hogy Miskolc város és az épület történetében hangsúlyos funkciók új életre keljenek, így a XX. században jelentős presztízzsel rendelkező szálloda, kávéház és étterem újjáélednek. Hasonlóképpen a miskolci kulturális élet meghatározó helyszíneként szolgáló szárnyban a meglévő, de romos állapotban lévő földszinti díszes nagyterem, valamint az egykor filmszínházként szolgáló, nagy területű bálteremként használt emeleti helyiségek. A műemléki részek rekonstrukciójával a kor igényeinek megfelelő nagy létszámú rendezvény befogadására alkalmas helyszínek jönnek létre. A meglévő épületállomány bővítésével létrejövő új épületszárnyakban kap helyet a tehetséggondozó oktatási és rendezvény célú helyiségei.
A Korona Szállóban létrejövő új funkciók a felújítás és bővítés után:
- Étterem és kávézó: a sétáló utcához és a belső udvarhoz csatlakozó étterem új életre kel
- Rendezvény- és konferenciaközpont: a műemléki dísztermek restaurálásával újra 500+ fős rendezvények befogadására lesz képes az épület
- Diákszállás és vendégszálló: 50+14 szoba jön létre, amely 80 diák napi életszerű tartózkodására lesz alkalmas
- Oktató- és nagy közönséget befogadni képes előadótermek, közösségi terek jönnek létre az új oktatási épületben
- Belső udvar: az étterem idényszerű kitelepülésén túl a belső udvar nagy felületen lesz parkosított, minden évszakban csodás látványt biztosító növényzettel
A tervezés során kiemelt szerepet kapott a környezettudatosság és a fenntarthatóság. Az épület energiaigényét szimulációs tervezéssel méreteztük annak érdekében, hogy csökkentsük az üzemeltetési költségeket. Az épület üzemeltetéséhez szükséges energia egy része megújuló energiaforrásból kerül biztosításra. Valamint, az épületben az esővíz hasznosítása mellett, kiemelt szerepet kapnak a víztakarékos megoldások, a környezetbarát anyagok alkalmazása, továbbá a parkosítás és fásítás. Az épület belső burkolatainál is a természetes, környezetbarát anyagok használata kapott főszerepet a rekonstrukciós értékmegőrzés mellett.
A műemlékvédelmi szempontoknak megfelelően a meglévő épület néhány része rekonstruálásra kerül, más részek új, igényes, könnyen tisztítható burkolatokat kapnak.
A terv megvalósulásának köszönhetően Miskolc néhány éven belül visszakapja ikonikus épületét, mint egy új oktatási, tehetséggondozási, idegenforgalmi tér és nyitott rendezvényközpont.
A TSPC Group portfóliójában számos oktatási épületegyüttes található, mint például a Testnevelési Egyetem új Koltai Jenő Sportközpontja, számos idegenforgalmi épület, például a 2023 második felében átadott Hotel Dorothea. Az MCC által meghirdetett korábbi felújítási tervpályázatok közül, a TSPC Group a debreceni Aranybika Szálló felújítására készült terve kiemelt megvételt nyert.
Stáblista:
Felelős tervező – Kádár Mihály
Projektmenedzser – Radó Gábor
Projektvezető építész – Horváth Zsanett
Építészet: TSPC Kft.
Gönye Péter, Rába Bálint, Horváth-Kitley Gréta, Baráth Dániel, Szente Zoltán, Szántó Csilla, Pallay Nóra, Dittelová Tímea
Belsőépítészet: TSPC Kft.
Kovács-Szarka Zsófia, Zurai Lilla, D. Kis Péter, Holics Tamás, Csűri Johanna
Főbb partnereink:
Tartószerkezet: TSPC Engineering Kft.
Épületgépészet: Perfect-Plan Kft.
Épületvillamosság: TSPC Energy Kft. és TRAG-Plan Kft.
Tájépítészet: Gardenworks Kft.
Épületszerkezetek: Épszerkinfo Kft.
Műemlékvédelem: Techroad Kft.
Épületakusztika: ENTEL Kft.