A TSPC Group élen jár a BIM-forradalomban Magyarországon, ezért Bélafi Károllyal,  BIM csoportvezetővel beszélgettünk, hogy jobban megértsük ennek hatásait. Az interjúban Károly elárulja, hogyan formálja át a tervezési folyamatokat a fejlett automatizálás, a szorosabb szakági együttműködés és az olyan technológiák, mint az AI. 

Hogyan járul hozzá a BIM folyamat a TSPC Groupnál a projektek sikeréhez és a hatékonysághoz?

„A BIM-es munkafolyamatoknak többféle szerepe van, és mi a TSPC Groupnál ezek közül kettőt is ellátunk: a szakági és a Generál BIM szerepkört. Szakági BIM-esek vagyunk, miközben főként az építészek munkáját igyekszünk segíteni. Erre többféle eszközünk létezik, az eseti segítségnyújtástól, mely egyfajta helpdesk, egészen a munkafolyamatok automatizálásáig. Hogy egy konkrét példát mondjak: egy konszignációs füzet összeállítása korábban a projekt méretétől függően 1-2 embernek akár 1-2 havi munkája is lehetett. Mostanra viszont szinte minden konszignáció esetében ezt a folyamatot kis túlzással egy gombnyomásra redukáltuk.

A másik terület a Generál BIM, ami tulajdonképpen a szakágak közötti koordinációt jelenti. A célunk, hogy minél hatékonyabbá tegyük az együttműködést a különböző szakágak között. Ennek a legjobb módja a modell alapú kommunikáció, hiszen ez az a fórum, ahol a legkönnyebben és leghatékonyabban tud információt cserélni egymással két szakág. Ehhez olyan eszközöket használunk, mint a QA folyamatok és az ütközésvizsgálat. Ugyanakkor ezzel együtt vannak veszélyei is ennek a módszernek: egyre inkább azt látjuk, hogy a szakágak közötti együttműködés túlságosan is erre a modellalapú kommunikációra épül, és emiatt háttérbe szorulnak a hagyományos fórumok. Pedig a modellalapú kommunikáció nem helyettesíti a hagyományos tervezői kooperációkat, csupán hatékonyabbá teszi azokat.”

Megvalósulási modell edited

Hogyan zajlik az együttműködésetek a többi szakággal?

„A belsőépítész és építész szakágakkal napi szintű az együttműködés, illetve mindkét szakág ArchiCAD-ben dolgozik. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a két szakág együttműködésében rengeteg eszközzel, munkamódszerrel tudtunk az elmúlt években javítani. Ugyanez igaz a tűzvédelem szakágra is, bár ezen a területen még van hova fejlődni. Jelenleg is folynak az egyeztetések, mert ebbe az irányba is szeretnénk elmozdulni.

Egy éve indult a Generál BIM munkacsoport, mely a szakági együttműködést volt hivatott célzottan javítani. Ennek keretében a kollégáink minden modellépítésben érintett szakággal leültek egyeztetni, és megvizsgáltuk a feltárt problémákat. Rövid távú, de ezen egyeztetéseknek az eredménye például az, hogy jelentősen sikerült javítanunk a statika/építész együttműködésen azzal, hogy tartószerkezet szakág tervező szoftvereit megvizsgálva, állítottunk az IFC fordító beállításokon. Most ez a szünetel, de tervben van a folytatás, hiszen nagy lehetőségeket látunk benne.”

BIM model Oszk

Hogyan alakították át a BIM-folyamatokat a legfrissebb technológiák, például az AI, és az AR/VR?

„Azt hiszem ezen a ponton mondhatom, hogy az AR és VR technológiáktól többet vártunk. Azért mondom, hogy ezen a ponton, mert elképzelhető, hogy a közeljövőben olyan fejlesztések történnek ezen a területen is, melyek megláttatják a kivitelezőkkel a megtérülését, azonban jelenleg ez még nem történt meg. Egyelőre nagyon jól mutató, jól eladható technológiáról van szó, de a gyakorlati hasznosulása elenyésző.

Az AI-al (mely azért jelenleg még nem kicsit túlzó elnevezés) kapcsolatban már kicsit más a helyzet. Egy egészen konkrét gyakorlati hasznosulás, hogy nyelvi alapú modellekről lévén szó, a jelenlegi modellek nagyon jól bánnak a nyelvi eszközökkel, ennek megfelelően nemcsak az idegen nyelvekkel, hanem a programnyelvekkel is. Éppen ezért rendkívül jól használhatók különböző programnyelv ismeretet igénylő feladatokhoz. Egyszerű feladatokat már egy teljesen laikus felhasználó is le tud programoztatni. Ezt hatalmas előrelépésként élem meg a munkámra nézve, javaslom mindenkinek, hogy vizsgálja meg a lehetőségeket a saját munkájára nézve.”

Milyen tervei és célkitűzései vannak a BIM szakágnak a közeljövőre, és hogyan látjátok a BIM fejlődését az építőiparban?

„Az Építési és Közlekedési Minisztérium rendeletével egy kicsit felbolydult ez a piac. Hirtelen, de mondhatom, hogy végre, a kivitelezőknek is fontossá vált a BIM. A jogszabályi változásoktól függetlenül is voltak terveink, melyeket most rövid távon biztosan, de könnyen lehet, hogy hosszú távon is felülír ez a változás. Elsőként szeretnénk folytatni a Generál BIM munkacsoport megkezdett munkáját, illetve a Graphisoft ArchiCAD 28-ban tett változásait lekövetendő, egy új ArchiCAD sablont kell létrehoznunk.  Fontosnak tartom, hogy a kivitelezésben használható szolgáltatásaink portfólióját bővítsük, a meglévőket fejlesszük. Jól látható, hogy a kivitelezésben jelentős előrelépéseket tudnak elérni a segítségünkkel, ha van rá befogadókészség. Ezt a lehetőséget szeretnénk megragadni és kiaknázni kivitelezésben jártas kollégák bevonásával.

Tovább szeretnénk fejleszteni a költségvetési módszerünket, mely mostanra már túlnyomó részt automatizált és a kivitelező igényeire szabott, ugyanakkor az új jogszabályoknak is meg kell tudnia felelni.

Az egyik legnagyobb falat pedig, hogy szintén a rendelet hatására újabb szintre lép a BIM Magyarországon. Jól látható trend az ajánlatkérésben, hogy egyre többen kérnek üzemeltetési modellt. Ez a terület Magyarországon meglehetősen ismeretlennek számít még, de mondhatom még világszerte sem elterjedt. Kezdeti próbálkozások már vannak, de az biztos, hogyha továbbra is piacvezetők szeretnénk maradni a BIM terén, akkor ezen a területen is minél hamarabb ki kell alakítanunk a saját, leghatékonyabb munkafolyamatokat, melyek a megrendelő érdekeit maximálisan ki tudják elégíteni, és a mindenkori üzemeltető számára is előnyösek. Ez egy nagyon izgalmas, egyben hatalmas feladat.”

A TSPC BIM szakemberei a helyszínen